A halál fénye
Milliókkal végzett a radioaktivitás a II. világháborúban, mégis hatalmas érdeklődés övezte a kísérleteket. Mindeddig titkos és rendkívüli képek kerültek nyilvánosságra. Az amerikai kísérleti atomrobbantások teljes dokumentációja, már-már művészi értékű felvételekkel. Ám nem szabad elfelejteni, hogy a borzalom lenyomatairól van szó, a tesztrobbantások szörnyű utóhatásai sok helyen még ma is érződnek. Az atom hatalma egyébként néhány hete ismét fontos kérdés lett a világban, ugyanis Észak-Korea bejelentette: ők is rendelkeznek tömegpusztító fegyverrel. A már-már elfelejtett atomfenyegetettség így ismét feléledni látszik.
1945. július 16-án Los Alamosban végzett kísérleti atombomba robbantásnál még csak a bennfentesek és a külföldi kémek tudták, hogy mi készül a poros amerikai telepen és kik azok a tudósok, akik részt vettek a kutatásokban. A robbantás után Robert Oppenheimer alaposan szemügyre vette a bomba nyomait, majd felgyorsultak az események. Két és fél héttel később már egy amerikai nehézbombázó közeledett Hirosimához, ahol senki sem gondolta, hogy a szörnyű nap örökre beíródik az emberiség történelmébe. Az első atombomba 500 méter magasságban robbant fel, melynek következtében alig néhány másodperc alatt 170 ezer ember semmisült meg. A hősugárzás, a mérhetetlen lökéshullám és a radioaktív sugárzás pedig további 250 ezer áldozatot szedett. Csaknem az egész város kihalt. Három nappal később, augusztus 9-én, csütörtökön pedig Nagaszakira is bombát dobtak, mely során 50 ezren égtek porrá az atomtűzben.
Hirosimát a Little Boy nevű Uránium, Nagaszakit pedig a Fat Man elnevezésű Plutónium bomba zúzta porrá. Ezt követően lezárult a II. Világháború, ám egyben kezdetét vette a hidegháború, mely során 1949-ben Szemipalatyinszknál az oroszok is bemutatták, hogy nekik is van atombombájuk. Innentől kezdve a két atomhatalom felszíni atomkísérletekkel demonstrálta, hogy ki az erősebb. Nem kíméltek senkit és semmit, az 50’-es években egymást érték a környezetromboló kísérletek. Míg az oroszok Szibériában és a távoli sivatagokban, addig az amerikaiak Arizónában és a Csendes-óceán távoli szigetvilágában, a Marshall-szigeteken végeztek robbantásokat.
A kísérletek persze meglehetősen tönkretették a szigetek élővilágát. Számtalan korall pusztult el a veszedelmes sugárzás során, melyet elsősorban a lassan lebomló stroncium és cézium-ionok okoztak. A radioaktív anyag azonban az egész Földet beterítette, olyannyira, hogy a radioaktív porból még az Antarktiszra is jutott, ahol a jégben még ma is megtalálhatóak azok a fekete évcsíkok, amikor felszíni atomkísérleteket hajtottak végre a Földön.
Az atomhatalmak 1945-től 1998-ig több mint 2000 kísérleti robbantást hajtottak végre, mely során több millióan haltak meg vagy lettek betegek a radioaktív sugárzástól. A szörnyűségek mellett azonban hatalmas érdeklődés övezte a kísérleteket. Amerikában voltak olyan hónapok, amikor Hollywoodban film-nyersanyaghiány miatt álltak a stúdiók, mert az összes raktáron lévő filmet egy-egy kísérlet dokumentálására használták. Az egyik leghíresebb atomfotós, Michael Light nemrég könyvet jelentetett meg az amerikai kísérleti robbantásokról. A fotós managere elmondta, hogy az egykori hadi fényképész a kiemelkedő emberi barbárságnak szeretett volna emléket állítani 100 nap című albumával.
A kísérleti tesztek környékén, Nevadában, Új-Mexikóban és a Csendes-óceán lakott atolljain több ezren haltak meg rákbetegségben. Az amerikai kormány először 1988-ban kért elnézést a sugárfertőzött áldozatok hozzátartozóitól. Hét évvel ezelőtt pedig 44 ország megállapodott az atomkísérletek teljes körű leállításában.