Az útdíj és a környezetvédelem

A használatarányos útdíj rendszer díjazásának kialakításában szerepet kapott már a környezetvédelem is. A törvényi szabályozás 2013. július első napjától kötelezi a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépjárműveket, hogy útdíjak fizessenek az autópályákon és a kijelölt főutakon is, lényegében az összes jelentősebb útszakaszon, mintegy 6500 kilométeren. A díjak megállapításánál környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vettek, mivel a a gépjármű kategóriájának megadása mellett a környezetvédelmi besorolás alapján is pótdíjat vagy kedvezményt adnak a díjból. A legjobb környezetvédelmi kategória az A vagyis Euro III-as vagy jobb motorral szerelt gépjármű, a B a Euro II-es motor, illetve a C a legrosszabb, amely Euro I motorral szerelt tehergépjármű.

A jogalkotó kinyilatkozott szándéka szerint a magyar útdíj rendszerben a többet használó és jobban szennyező gépjárművek fizessék a legnagyobb  összeget, miközben a kevesebbet és környezettudatos gépjárművek vezetője jóval kevesebb összeget. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen útvonalon közlekedünk, mivel egy autópálya használata jóval drágább a főúthoz képest. A további tervekben szerepel, hogy az úthasználati díjat tovább differenciálják, esetleg kedvezményeket kaphatnak az elmaradt térségek megközelítése, illetve napszakhoz kötött szállításokat is megkülönböztetnének, éjszaka kedvezőbb lenne a díjazás.

A személyautók részére Ausztriában sebességkorlátozásokat hozhatnak létre időlegesen a környezetvédelem érdekében. Jellemzően az autópályák mellett találkozhatunk vele "IG-L" megjelölésével a sebességhatár megadása mellett, mivel egy kisebb sebességgel közlekedő autó kevesebb káros anyagot bocsát ki. Ha ilyen figyelmeztetést látunk, mindenféleképpen tartsuk meg az útszakasz sebesség korlátozását, mivel a bírság összege ebben az esetben átszámítva akár 850 ezer forint is lehet a fokozott légszennyezettség miatt, vagyis ez már a környezetvédelmi bűncselekmény kategóriájába tartozik.

Egyelőre hasonló szankciókra itthon a személyautósok nem találkozhatnak még az utakon, de július 1-től a tehergépjármű tulajdonosok amennyiben nem váltanak útdíj jegyet, akár ők is százezres bírságra számíthatnak.

 

 

 

stat