A palagáz kitermelés története

A palagáz egy olyan típusú gáz, amely a földgázzal szemben nem a talaj alatti nagy kiterjedésű pórus rendszerekben, hanem pala képződmények apró üregeiben és csatornáiban található. Ez a fajta gáz a természetben igen nagy mennyiségben fordul elő, és manapság már könnyedén ki tudják nyerni a pala- alakzatokból.

Ráadásul ezek a pala képződmények természetes gázokban és petróleumban is bővelkednek. Éppen ezért is fontos lépés, hogy a különböző bányászati technológiák és a hidraulikus töréstechnika jelentős fejlődésének köszönhetően, napjainkban egyre nagyobb mennyiségű palagázt tudnak kitermelni, ráadásul mindezt egyre gazdaságosabban is.

Történetét tekintve az első ilyen palagáz kutat az 1820-as évek végén fúrták, méghozzá New Yorkban. Azonban ekkor még a fejletlen technika miatt roppant gazdaságtalan lett volna a kitermelés. Az igazi áttörést 1926-ban az hozta meg, amikor elkezdődött az Appalache-völgyben a palamezők kiaknázása. Majd pedig ezek után egy újabb fellendülés következett, amikor 1980-tól az amerikai kormány egy jelentős ösztönző programot hirdetett rendkívül kedvező adózási feltételekkel. Éppen ezért valójában csak az 1980-as évektől kezdődött meg az igazi kitermelés, ám még ekkor is csak csekély mennyiségben. Azonban folyamatosan újabb és újabb lelőhelyeket kutattak fel és fokozatosan megkezdődött a palagáz kitermelés igazi fejlődése és úttörése.

Egyébként George Mitchell texasi mérnök találta ki azt a módszert, amit manapság alkalmaznak a palagáz kitermelése során, vagyis hogy nagy nyomással hatalmas mennyiségű vizet préselnek a gázt tartalmazó kőzetbe, ami ezért felnyomja a gázt a felszínre.

Ennek köszönhetően manapság már csaknem 28 ezer kitermelő egység üzemel az Egyesült Államokban. Így tehát nem csoda, hogy 2007-ben az USA teljes gáz kitemelésének 42 százaléka már palagáz volt. És ez a szám folyamatosan növekszik tovább.

Európa még igencsak le van maradva ehhez az eredményhez képest. A kontinensünkön a legnagyobb befektetők a Shell és az OMW, akik 2009-ben kezdték el a palagáz lelőhelyeinek a feltérképezését Németországban, Lengyelországban, Ausztriában, Svédországban és Franciaországban. Sőt, hazánkban is folynak próbálkozások, méghozzá Makó környékén.
Azonban jelentősen lassítja és hátráltatja az európai palagáz kitermelést, hogy az itteni országoknak nincsenek meg a megfelelő technológiai eszközei, és hiányzik a szükséges anyagi hátterük is. Ráadásul ezek a területek viszonylag sűrűn lakottak, ami miatt sok gázmező felett egyszerűen nem kivitelezhető a kitermelés.

stat